„Menteni minden áron, mert az életnél nincs értékesebb kincs!”

Nyílt nap

A Mentőkutyák Világnapja minden év áprilisának utolsó vasárnapja, ami idén 27.-ére esik. 🐕‍🦺🌍🌞
Ebből az alkalomból ismét Nyílt Napot szervez alapítványunk, amelyre szeretettel látunk minden kedves érdeklődőt! 💖
Az esemény legfontosabb szereplői természetesen a mentőkutyák. 🐕‍🦺🐾🐕‍🦺🐾🐕‍🦺🐾🐕‍🦺🐾🐕‍🦺🐾🐕‍🦺🐾🐕‍🦺🐾🐕‍🦺🐾🐕‍🦺🐾🐕‍🦺🐾🐕‍🦺🐾🐕‍🦺🐾🐕‍🦺🐾
A látogatók bepillantást nyerhetnek hogyan tréningezünk négylábú társainkkal, és hogyan készítjük fel őket arra a szintre, hogy a nemzetközi vizsgákon eredményesen szerepeljenek, mely egyben feltétele az éles helyzetekben való alkalmazásuknak is. 🐕‍🦺⛑️♥️
Ez a nap azonban nemcsak a mentőkutyákról szól, hiszen a mentett kutyusainkkal is lehetőségetek lesz megismerkedni, illetve az örökbe fogadni szándékozó leendő gazdikat is nagy szeretettel várjuk!🐶🐕🐩🐾💗
Programok:
● 9:00 – 10:00 közötti időpontban a szokásos, minden vasárnap aktuális foglalkozásokat tartjuk meg a kedvenckutya-tartók részére, amin bárki részt vehet. Ehhez regisztráció szükséges, melyet a helyszínen a 9:00 órás kezdés előtt lehet majd megtenni.
● 10:00 órától következnek a mentőkutyás tréningek:
– engedelmes, illetve
– területkutatás és romkutatás.
Mindezzel párhuzamosan izgalmas alpintechnikai-bemutató is színesíti a programot.
● 11:00 órától keverékkutya-szépségversennyel készülünk.
Ide bárki nevezhet a kutyusával, de kizárólag csak keverék kutyákkal lehet jelentkezni.
Legalább egy éves kort betöltött, érvényes oltással és chippel rendelkező kutyák nevezhetők. Az oltási könyveket kérjük a helyszínen bemutatni! Beteg és tüzelő kutyus nem nevezhető! A bázis területén a kutyákat kérjük pórázon tartani és az általuk hagyott „végterméket” összeszedni és a kihelyezett szemetesek valamelyikében elhelyezni!
A nevezési díj jelképes: 1.000 Ft.Az előzetes regisztráció linkje: https://docs.google.com/…/1FAIpQLScObrmjhxw…/viewform…

Az első három helyezést serleggel és kis ajándékkal jutalmazzuk kis- közepes- és nagytestű kategóriában, valamint egy külön közönségdíj is kiosztásra kerül.
● Süti-vásár: 🍪🍰🧁🥧
Reggel 09:00 órától várjuk ismét a sütemény-felajánlásokat.
A sütik megvásárlásával a mentett kutyusaink ellátását támogathatjátok.
Előre is nagyon köszönjük, ha felajánlasz, vagy ha vásárolsz finom sütiket!
● Kutya-gazdi fotósarok – hogy emlékezhess erre a napra. 😊📸
● A gyerekeknek
– Állatasszisztált, interaktív tűzvédelmi foglalkozás a Mentor Speciális Mentő és Tűzoltó Alapítvány jóvoltából, ahol a gyerekek kutyák segítségével játékosan tanulhatnak a tűzmegelőzésről, tűzvédelemről.⛑️🚒❗🐾
A korlátozott létszám miatt kérjük a következő űrlapon jelentkezzetek:
https://docs.google.com/…/1PV2lcn3F6…/preview
– a Jászárokszállási Önkéntes Tűzoltó Egyesület szakemberei által vezetett játékos vetélkedő⛑️🚒
– csillámtetkó
– ugrálóvár
– jégkása, vattacukor, popcorn
– és sok-sok kutyasimi színesítik majd a programot.
● Kávézó-sarok, mert a felnőtt látogatókra is gondolunk.☕😋
(A programváltozás is benne van a pakliban 😉)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás