„Menteni minden áron, mert az életnél nincs értékesebb kincs!”

Blinki:

Másfél évesen került az alapítványhoz. Szertelen, jó kedélyű, közepes erősségű ösztönkészlettel rendelkező kutya volt. Legnagyobb kihívás a kiképzőjének, hogy az élete korábbi szakaszaiban szerzett élmények kialakítottak egy rendkívül erős ivari indíttatású viselkedést, ami még az ivartalanítást követően is csak nagyon lassan akart szűnni. Blinki gazdájával, Gergővel Budapesten él. Rendszeresen utaznak vonattal Gergő édesanyjához Nyíregyházára. Átadása 2008-ban történt meg. Kiképzője azóta is szoros kapcsolatot ápol Gergővel.

Lili:

Idős gazdája menhelyre akarta adni, mert nem bírta a kisnyugdíjból eltartani. Nagyon örült, amikor megtudta, hogy van más lehetőség is. Lili fél éves volt, amikor az alapítványhoz került, de szocializációja egy három hónapos kutya szintjét sem érte el. Gondos és céltudatos formálgatás, kiképzés, és vizsgák után egy Miskolc melletti kis faluba, Onkára került. Rea, akinek már korábban is volt vakvezető kutyája, nagy elismeréssel nyugtázta Lili tudását. Elmondása szerint Lili vezetésbiztonsága az előző kutyájához képest nagyságrendekkel magasabb szintű.

Maszat:

Egy éves volt, amikor felajánlották az alapítványnak. Nagy örömünkre épp Jászberényből volt egy jelentkező, aki beadta igényét vakvezető kutyára. Gyuri egy betegséget követően veszítette el látását és elmondása szerint 10 évig nem lépett ki a lakásból egyedül. Miután Maszat hozzá költözött, együtt jártak a kisfiáért az óvodába (aki azóta iskolás lett), ő intézi a reggeli bevásárlást, sőt időnként a lakásuktól legalább két kilométerre lévő kutyaiskolára is kilátogat. Azóta is jó a kapcsolatunk, az alapítvány önkénteseként szívesen vállal ismeretterjesztő előadásokat az alapítvány munkája után érdeklődők számára.

Vakvezető kutya igénylés első lépése:

Ha úgy érzi, hogy egy vakvezető kutya az, ami segítséget jelentene életének megkönnyítésében, első lépésként küldjön egy e-mailt. Írja meg benne nevét, lakcímét és telefonszámát. Írjon arról, hogy mivel tölti a mindennapjait. Írja meg azt is, hogyan jutott el a döntésig, hogy vakvezető kutyát igényel. Ezen kívül kérjük írjon le mindent, amit a témával kapcsolatban fontosnak gondol.

Várjuk jelentkezését!

E-mail küldés: kutyakkalazeletert@gmail.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás