Jászberényi kiképzőbázis

1994-ben kezdõdött. A kezdeti mentõkutyás szervezõdés több évtizedes szolgálatikutya-kiképzõi múlttal rendelkezõ kutyakiképzõk összefogásával jött létre Jászberényben. Az elsõ idõszakban a Magyar Katasztrófakutyás Egyesület, majd 2001-tõl 10 éven keresztül a Mentõkutyás Egyesület biztosított jogi hátteret a mentõkutyás tevékenységnek, kiemelkedõen közhasznú társadalmi szervezetként. 2004-ben az egyesület mellett létrehoztuk a Kutyákkal az Életért Közhasznú Alapítványt. A két szervezet 6 éven keresztül, azaz 2011. decemberéig párhuzamosan mûködött és támogatta a mentõkutya-kiképzést. Ekkor az egyesület feloszlással megszûnt, és a volt egyesületi tagok az alapítvány önkénteseiként dolgoznak tovább. A mentõkutyás és egyéb közhasznú tevékenységek financiális, jogi és szervezeti hátterének biztosítására a jelenlegi, alapítványi forma bizonyult a legmûködõképesebbnek. Az eredeti cél azonban semmit nem változott. Az alapítvány Mentõkutyás Szolgálata keretében olyan kutyákat képzünk ki és tartunk tréningben, amelyek képesek a szaglásuk és speciális képzésük eredményeképpen embereket felkutatni, és jelezni hollétüket. Így eltûnési ügyek és katasztrófák esetén keresõkutyáinkkal elõsegítjük és gyorsítjuk a mentést.

A tevékenység szükségességét és civil szervezetként történõ mûködtetését az indokolja, hogy sem a Katasztrófavédelem, sem a Rendõrség nem rendelkezik személyfelkutatásra képzett kutyákkal, mivel képzésük és tréningben tartásuk – nem túl gyakori alkalmazásukhoz képest – rendkívül munka- és költségigényes. Ugyanakkor bizonyos veszélyhelyzeteknél kitûnõ segítséget tudnak nyújtani romok alá rekedt személyek felkutatásában, vagy nagy kiterjedésû növényzettel, egyéb tereptárgyakkal fedett területek átvizsgálásában.

Együttmûködéseket kötöttünk a Fõvárosi Polgári Védelmi Igazgatósággal és az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság megyei igazgatóságaival, valamint a Rendõrséggel, és azóta átlagosan 15 riasztást kapunk évente, leggyakrabban eltûnési ügyek kapcsán, ritkább esetben nemzetközi segítségnyújtást igénylõ katasztrófák esetén. 130 felett van már azoknak a családoknak a száma, amelyeknek segítettünk felkutatni eltûntnek hitt hozzátartozóját.

Évente vizsgáztatjuk kutyáinkat a Nemzetközi Mentõkutyás Szervezet (IRO) bírói elõtt, és részt veszünk minden olyan mentõkutyás rendezvényen, ahol tapasztalatot cserélhetünk és összemérhetjük tudásunkat a világ más tájain élõ és dolgozó mentõkutya-kiképzõkkel. Három világbajnoki dobogós helyezéssel rendelkezünk, valamint számos nemzetközi és nemzeti bajnokságokon elért sikert tudhatunk magunkénak.

Kihasználunk minden olyan lehetõséget, aminek segítségével szakmai fejlõdésünket biztosítani tudjuk. Szemináriumokon, továbbképzéseken, kinológiai, etológiai, katasztrófavédelmi, szeizmológiai, elsõsegélynyújtó és más – a tevékenységünkhöz kapcsolódó – elõadásokon bõvítjük tudásunkat.

Mentõkutya-kiképzõi tanfolyamokat, vizsgákat és nemzetközi versenyeket szervezünk. Az alapítvány legaktívabb önkéntesei évente 1500-2000 órát is fordítanak a közhasznú feladatok ellátására, az önképzéstõl a kutyakiképzésen és az utánpótlást jelentõ kezdõ kutyavezetõk tanításán keresztül egészen a bevetésekig. Teszik mindezt ellenszolgáltatás nélkül.

Egy alapítvány, egy kutyaiskola, és egy vállalkozás vezetése mellett az összes fennmaradó időmet családommal és kutyák kiképzésével töltöm. 1979-től kezdődően kereső- és kísérő szolgálati kutyák oktatásával, 1993 óta mentőkutyák felkészítésével foglalkozom. 2008-ban felkérést kaptam vakvezető kutyák képzésére is, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolától, amelyet örömmel vállaltam, hiszen ez a feladat tele van kihívásokkal. Sok munkával, rengeteg időráfordítással jár, de annál nagyobb öröm visszaadni egy vak ember szabadságát egy kutya segítségével, amely vigyázza minden lépését. A vakvezető kutyák átadása valódi siker.   
A sikerek mellett azonban megtalálnak a kudarcok és a problémák is. Ezek persze egyáltalán nem szegik kedvem. Célokat tűzök ki, melyeket minden nap újak követnek. 
Már kétszer is volt szerencsém megtapasztalni, hogy milyen érzés a világbajnoki dobogón állni. Szívszorító és felemelő, amikor felcsendül a Magyar Himnusz egy távoli országban, különösen, ha azt a dobogón állva hallgathatja az ember. Mondhatnám, hogy ennél nincs jobb a világon, de nem mondom, mert ez az érzés eltörpül amellett, amikor egy hazai vagy külföldi bevetés során a csapat visszaadhat egy eltűntnek hitt hozzátartozót a reményt vesztett családjának. 

“A kutyakiképzés nem receptgyűjtemény, hanem gondolkodásmód. Tartalmát, lényegét nem hétpecsétes titokként őrzött és csak a kiválasztottak számára hozzáférhető, már-már mágikus műfogások, hanem olyan természettudományos ismeretek alkotják, amelyeket mindenki elsajátíthat, alkalmazhat és továbbfejleszthet.”

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás