Az Erken elütött kiskutyát időközben Dr. Bakonyi László állatorvos megműtötte. A körülményekhez képest kitűnően érzi magát. Eszik, iszik, örül az embereknek. Ideiglenes lakóhelyére költözött, ahol…
Lakossági bejelentés alapján Erkre utazott állatmentő csapatunk, ahonnan két gazdátlan kölyökkutyát jelentettek. A bejelentő elmondása szerint az egyiket elgázolta egy autó. Érkezésünket követően azonnal láttuk,…
Alapítványunk 2020. november 22. napján, este kapta a telefonhívást, hogy egy kutya napok óta az utcán kóborol, legutóbb pedig egy kapualjban látták a járda közepén…
2020.június 07. napján 02 óra 20 perckor csörgött az alapítvány készenléti telefonja. Egy horgászatból hazafelé tartó kedves férfi szólalt meg a telefonban csendesen. Miután elnézést…
Ha úgy érzed, hogy nem tűnik hősies cselekedetnek otthon ülni, a kezeinket mosni és kilincseket, csomagokat, levelet, stb.-t fertőtleníteni akkor tudd, hogy ezzel teszel most…
2020. március 03.-án délután kaptuk a bejelentést, hogy Jászjákóhalma és Jászapáti között a főúttól pár méterre, egy kutya ázik-fázik az erdő szélén. Kettő önkéntesünk a…
Egy kedves bejelentőtől érkezett az információ, hogy Jásztelek határában egy átfolyó csőből kölyökkutyák nyüszítése hallatszik. Önkénteseink azonnal a helyszínre vonultak, és egy teleszkópos rúdra szerelt…
2019. december 10.-én reggel kaptuk a bejelentést, hogy a Farmosi úton négy kölyökkutyust találtak. A kiskutyák egy forgalmas út mellett ültek és várták a megmentőjüket.…
A törmelékkupac alól mentett két cukiság szocializációja jó úton halad. https://www.youtube.com/watch?v=TPhKB_7JEco
Egy kedves állatbarát értesítette alapítványunkat, hogy kölyökkutyák bujkálnak egy útszéli építési törmelékkupac alatt. A helyszínre érkezésünket agresszív elutasítással fogadta a két fekete gombóc, akik 7-8…